Át az életen

Az álmainkra csillag fénye csorgott,
s születtek bennünk lángcsóvás igék;
de nézd a felszínt, ezt a könnyű gyolcsot,
hogy perzselődik, s itt-ott már kiég.

Alatta tűz van, folyton ömlő láva,
a fényre jutva hűs bazalt-imák
nyújtják az égig dermedt tömbbe zárva,
körötte zúg a vélt, s akart világ.

Figyel belőlem néha még a gyermek
izzó szemekkel, szépre éhesen
hitet kiált, s mint hírnökét a mennynek
kísérem át a földi életen.