Egy volt szerelem emlékére

Még itt vagyunk, de újra útra készen
figyeljük együtt, bensőnk mit susog.
Kopott a fény, s a zsörtölődő szélben
zúgnak, peregnek színek, ritmusok.

Egy régi álom közben égre lebben
poggyászok nélkül, titkon, szótlanul;
nem is fájhatna ennél mégse szebben
a búcsúzás, ha könnyed ejt rabul.

Reményünk nem kap többé már erőre,
mert sátrat bontott fent, a múlt hegyén,
a csend mohája, hagytad, hogy benője,
s most állsz előttem, mint egy tört edény.

Mi volt szerelmünk!? Nézd, mi lett belőle:
fiókba rejtett, félkész költemény.