Lelkiismeret

Most hallgat, ázva langy esőben,
a kócos lelkiismeret,
hiába futna már előlem,
őrzöm, mint éber kisdedet.

Lámpát gyújtok, ha elaludna,
s ha néha felsír, hát tudom,
nem alszik ő, csak azt hazudja,
lesi titokban homlokom,

hogy szántson rajta mély barázdát
vagy nyújtsa hűvös tenyerét;
tükörszemében gyúl barátság,
gyógyír lesz, védő menedék.

Mi ketten egymást így, erősen
tartjuk, de hogyha tévedünk,
viharban, csendben, langy esőben
egymásból újjáéledünk.