Szívkötelék

Ma lángvirágos éjszakába lobban,
s a télbe írja dallamát a lét,
mosoly parázsa éget, és a szomjam
erős karodban úgy repíti szét

a vágy hevébe olvadó valómat,
akár a fény a csillagok ködét,
a lélek álma táncra kél, s hajózhat
gyönyört hasítva, szenvedély ölén.

Ha mégis egyszer éj taván kifogja
idő halásza hófehér neved,
imámba zárva szíved itt dobogna,

enyémmel égben egybeköttetett,
örök pecsétje csókod, óv naponta,
ragyogja rám a hálaéneked.