Mécskanóc

Mi gyújtja még az ajkad égi szóra
e mélysötétben forgó sárgolyón?
Csupán a mennynek síri álma szórja
le rád a titkot, biztató mohón.

Már egyre tágabb űrt feszít a lélek,
miközben újra önmagán kacag;
mivé lesz, hogyha összeroppan s végleg
legyűri majd az egyszerű anyag?

Levettem minden harci maskarámat,
úgy állok itt, a szótlan ég alatt,
mint mécskanóc, ki néha napba sápad,
ha tiszta fényed rajta szétszalad.