Mint árny a fényhez

Nem érdekel, ki ringatott előttem,
melyik planéta volt az otthonod,
mint árny a fényhez, hozzád úgy szegődtem,
azóta ízlelsz, terhem hordozod.

Mi akkor, ott szent esküvést kötöttünk,
és minden csókod rajta új pecsét,
de nézd, az éj milyen tömény köröttünk,
időnket issza, mint a hús levét.

Imámat csendben mormolom miértünk,
mert fényed már kristályos dérlepel;
ha véget ér e villanásnyi létünk,

ki tudja, merre száll a lélek el?
Talán egymásba végleg visszatérünk,
vagy várlak majd, s te mégse érkezel.